FashionFairies

Hírek, érdekességek, információk a magyar divatról és divattervezőkről, stílusblog.

Friss topikok

Természetesen szép, Természetesen Te – divatfotózás új megközelítésben

2012.03.28. 21:18 | FashionFairies | 1 komment

Cseh Évivel, a CSEEVA márka tervezőjével beszélgettünk, azonban a fő téma most nem az egyébként aktuálisnak számító tavaszi/nyári kollekció volt, hanem egy új kezdeményezés, amit Gácsi Georginával és Szabó Johannával együtt indítottak útjára pár hónappal ezelőtt.

A beszélgetés elején azért mégiscsak furdalt minket a kíváncsiság és kulisszatitkokra vágytunk a készülő kollekcióval kapcsolatban, de Évi egyelőre annyit árult csak el, hogy már dolgozik az új kollekción, de még nem tudja pontosan, mikorra készül el.

Mostanában az idejének nagy részét nem is a készülő kollekció köti le. Évi ugyanis nem csak tervező, hanem stylist is és jelenleg inkább ezen a területen igyekszik valami újat alkotni. Korábban dolgozott stylistként fotózásokon és televíziós produkciókban, a tavalyi év végén pedig egy új vállalkozásba kezdett: Gácsi Georginával és Szabó Johannával hárman pár hónapja vágtak bele a Természetesen Te névre hallgató vállalkozásba. Elsőre talán azt hihetnénk, hogy amit csinálnak, hasonló egy szokásos portfoliófotózáshoz, azonban hamar kiderül, hogy ez mégiscsak valami más. A különbség leginkább abban rejlik, hogy itt a fotózás mellé teljes körű szolgáltatás is jár, ráadásul mindez a természetesség koncepcióján alapulva: Georgina a fotózásért és az azt követő utómunkáért, Johanna a természetes sminkért és a hajért, Évi pedig a fotózáson viselt ruhákért és a személyre szabott stílustanácsokért felel.

FF: Mi ösztönzött Titeket arra, hogy belevágjatok ebbe a vállalkozásba? Mi a koncepciótok?

Cs.E.: Az elsődleges célunk, hogy a hétköznapi ember számára megmutassuk hogyan lehet egyszerűen és természetesen is szép, hogyan viselje a haját, hogyan öltözködjön és ráadásul minőségi  fotósorozatot is készítünk erről. Minden nagyon natúr: a smink, a styling, a haj és legfőképpen az, ahogy egy-egy ügyfél viselkedik a kamerák előtt. Arra törekszünk, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki az emberekből. Különböző alkatú és stílusú lányok jönnek hozzánk és igazából ez okozza a legnagyobb kihívást: hogyan instruáljuk őket úgy, hogy a pár órás fotózás alatt a legjobb eredményt érjük el.

Fontosnak tartjuk, hogy a fotózás alanyai ne csak szép képekkel legyenek gazdagabbak a fotózás után, hanem segítsünk nekik abban, hogy felfedezzék a természetes szépségüket és ez által magabiztosabbak legyenek a hétköznapokban.

FF: A fotózásokon viselt ruhákat inkább magyar tervezők kreációiból vagy a hétköznapi, mindenki számára ismert boltok kínálatából válogatod össze?

Cs.E.: Mivel elsősorban hétköznapi emberekhez szólunk és a tervezők ruháit nem mindenki ismeri vagy érti, ezért inkább a hétköznapi márkák közül válogatok. Az elmúlt időszakban több partnerrel is sikerült megállapodnunk, így általában az ő márkaboltjaikból hozom el a fotózás idejére a ruhákat.

FF: Hogyan indul egy-egy munka?


Cs.E.: Jelentkezik hozzánk valaki, küld magáról pár képet és esetleg elmondja, hogy milyen elképzelései vannak. Ezek alapján meg tudom állapítani, hogy milyen a stílusa: elegáns, szexi vagy inkább romantikus. Ez nagyon fontos, hiszen így a fotózáson már az ő stílusához szabott ruhák közül válogatunk közösen. A natúr, minimál irányvonalat természetesen mindig szem előtt tartjuk, ez bármilyen stílus esetén működik.

FF: Mennyire érzed erősnek a konkurenciát?


Cs.E.: A konkurencia szerintem nem erős. Sokan csinálnak itthon hasonlót, de nagyrészt nem látni igazán minőségi munkákat és nem zajlik közben tanácsadás sem, amire szerintem szükség van.
Amitől egyedinek érzem azt, amit mi csinálunk, az a szolgáltatás, amit egy-egy ilyen fotózás során nyújtunk és a koncepció, ami minden fotózás keretét adja. Sokakkal ellentétben mi nem a drámai változásokra, nem átváltoztatásra törekszünk. Úgy gondoljuk, hogy az átlagember nem tudja, mit viseljen a hétköznapokon, mi áll neki jól, pedig az év nagy részében a hétköznapi öltözködés jellemző mindenki életében. Azt szeretnénk megmutatni, hogy valaki a saját stílusából és alkatából hogy tudja kihozni a legtöbbet, milyen színek és fazonok előnyösek, milyen frizura áll neki a legjobban és megtanítjuk, hogyan tudja saját magának elkészíteni a nappali natúr sminket.

FF: Mennyi ideig tart egy fotózás?


Cs.E.: Az eleje mindig hosszabb, a kezdeti smink és a haj 25-30 percet vesz igénybe, de aztán egyre gyorsabban haladunk, amiben persze az is segít, hogy minden fotózásra már kész koncepcióval érkezünk. Az első szettnél általában mindenki kicsit megilletődve érzi magát, nem tudják, mire kell figyelni, hogyan viselkedjenek a kamera előtt, de aztán belejönnek. A fotózás hossza egyébként a vásárolt csomagtól függ: a kis fotócsomag 1,5 órás fotózást, míg a normál csomag 3 órás fotózást tartalmaz.




FF: Hogyan egyeztethető össze a stylist és a tervezői éned?

Cs.E.: A stylist vonalon a természetesség a lényeg, a tervezői vonalon pedig a kényelem és a természetes anyagok használata. Vagyis mindkét vonalon a minimál, letisztult stílus dominál. Mindig változó, hogy melyik énem kerül előtérbe, de jelenleg a Természetesen Te az, ami igazán motivál, és amiben igazán ki tudok teljesedni, mert olyan személyre szabott tanácsokkal és ötletekkel látjuk el a hozzánk érkezőket, amit a hétköznapokban remekül tudnak hasznosítani és ráadásul egy igényes fotósorozatot is kapnak, amit emléknek, vagy akár ajándéknak is szánhatnak. Mindemellett igyekszünk kihozni mindenkiből azt a természetességet, melytől a képek igazán élővé és különlegessé válnak.
A fotózás egyébként bárkinek szólhat: nem csak egyéni fotózást és tanácsadást vállalnak a lányok, hanem kismamák, kisbabák, családok és párok fotózását is. Íme néhány további példa:






A Természetesen Te csapatának további munkáit a
Facebook oldalukon és a weboldalon nézhetitek meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://fashionfairies.blog.hu/api/trackback/id/tr424346634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.29. 14:11:55

Lehet, hogy csak én vagyok ennyire válogatós, de ha már azzal indítunk, hogy "természetesen", akkor miért kell 30 percet sminkeléssel tölteni??? Gondolom utána van digitális képfeljavítás is. ;)
Címkék: cseeva termeszetesen te gácsi georgina szabó johanna
süti beállítások módosítása