Ma már mindenki személyi stylist akar lenni, nem csak Becky Bloomwood, mert a personal shopperség mondjuk ki, cool. De csak akkor vágj bele, ha van benned elegendő kitartás, empátia és legfőképp stílusérzék. Szemes Nórával beszélgettünk a szakmában töltött öt évéről, arról, hogy miért választotta ezt a munkát, mik a céljai, hogyan lett ismert és elismert név.
Sz.N.: - Nem hagyományos úton indult a személyi stylist karrierem, vagyis nem tanultam ezt a szakmát a hivatalosan vett értelemben. Kint voltam éppen a Fülöp-szigeteken, megbetegedtem – semmi extrém trópusi betegségre ne gondoljatok, a világ más részein éppúgy össze lehet szedni tüszős mandulagyulladást, mint itthon – és a kényszerpihenő alatt tévéztem. Itt botlottam az első igazán érdekes átalakítós műsorba és arra gondoltam, ez tök jó, de itthon miért nincs olyan, hogy valakit elkísérnek vásárolni és segítenek kiválasztani vagy átalakítani a ruhatárukat. Már tinédzser korom óta imádok vásárolni, csak senki nem bírta a tempómat, azt, hogy én egyhuzamban 6-8 órát képes vagyok mászkálni a városban, üzletről üzletre. És mikor megláttam ezt a műsort, arra gondoltam, de jó, hogy van, akinek pont ilyen segítségre van szüksége, ebben akár jó is lehetnék.
FF: - De ettől még, gondolom, nem lesz valakiből stylist. Azért, mert sokat gépel valaki, még nem lesz író - tréfálkozom.
Sz.N.: - Mikor elkezdtem komolyan csinálni, 2007 környékén, akkor éppen egy modellügynökségen dolgoztam, emellett pedig egy tini magazin stylistja voltam, szóval azért nem voltam teljesen szakmaidegen, csak a személyi styling területén nem próbáltam még ki magam. Az tetszett ebben a dologban, hogy úgy választhattam ruhát az embereknek, hogy a mindennapi életükben volt szükségük a segítségemre, amitől sokkal valósabbnak éreztem a stylist munkát. Azonnali és pozitív visszacsatolást kaptam és kapok, hogy „de jó, tök jól nézek ki, nem is gondoltam volna, hogy megveszek egy ilyen ruhát, pedig milyen jól áll". Annak is örülök, mikor felhívnak, hogy elmeséljék, megdicsérte őket a férjük, a kollegáik, hogy jól érzik magukat, amikor kinyitják reggel a szekrényt és tudnak válogatni.
FF: - Nehezen indult be a dolog, amikor 2007-ben belevágtál? Sok ügyfeled volt az elején?
Sz.N.: - Eltartott egy-két évig, amíg igazán belendült. Az első időkben havonta pár emberrel kezdtem el foglalkozni a munka mellett. Aminek örülök, hogy sokan ezek közülük visszatérő ügyfeleim lettek. Szerencse, hogy komolyan dokumentálok minden ügyfelet, mert egyébként nehéz lenne visszaemlékezni 4 évvel ezelőtti dolgokra – nevet.
FF: - Mennyire érzed telítettnek a stylist szakmát ma a 4-5 évvel ezelőtti helyzethez képest?
Sz.N.: - Évről évre egyre többen akarnak személyi stylistok lenni és ez egy olyan szakma szerintem, aminél nem is annyira szükséges az iskolai előképzés. Sokkal fontosabb a stílusérzék, a jó kommunikációs készség, az empátia és az emberismeret. Tulajdonképpen egyszerre vagy stílustanácsadó és jó barát. És amellett, hogy sok mindent meg kell tudnod az ügyfeledről, hogy jól menjen a közös munka, már az elejétől oda kell figyelned rengeteg dologra magaddal kapcsolatban is, hogy megbízzanak benned. Többnyire úgy sejtik róla a szakmán kívüliek, hogy a stylistság egy, a földtől teljesen elrugaszkodott hivatás. „Majd biztos rózsaszín buborékruhában és csillag alakú napszemüvegben fog mászkálni velem a városban és osztani a tanácsait, miközben mindenki megbámul bennünket.” Szóval tudatosan választom meg a saját öltözékemet is, főleg míg nem ismerem az ügyfelet személyesen. Sokan attól félnek, hogy ha egy kicsit extrémebb ruhában jelensz meg – ami már azt is magába foglalja, hogy egyszerre három szín van rajtad –, akkor rá is biztosan ilyen dolgokat fogsz adni.
FF: - Nehéz dolgod van ezzel? Az emberek azért elég sokfélék, nehéz megfelelni elvárásoknak, főleg amikor még nem is találkoztatok.
Sz.N.: - Igen, nehéz, mert van olyan ügyfelem, aki nagyon csinos, magas sarkúban, szoknyában járó hölgy, csak mondjuk, nem mer színeket hordani, mert nem tudja, mi állna jól neki és van olyan, aki a sportos fazonból akar nőiesebb vizekre evezni. Nehéz úgy kiválasztani a szettemet, hogy mindig tetsszen annak, akivel találkozom, és közben olyan képet sugározzak, amit el tud fogadni, ha arra gondol, hogy „áhá, tehát én is így fogok kinézni”, mikor nyilvánvalóan mindenkinek az egyéni igényeihez választjuk ki a ruhatárát, aminek nem sok köze van ahhoz, hogy én hogyan öltözöm.
FF: - Kikkel dolgozol leggyakrabban? Meg lehet határozni egy csoportot, amelybe a legtöbb ügyfeled tartozik?
Sz.N.: - Nagy többségük 30-60 év közötti nő, közép- vagy felsővezetők, illetve van nagyon sok ügyfelem, aki anyuka és otthon van kisebb vagy nagyobb gyerekekkel. Legszívesebben egyébként azokkal dolgozom, akikben tényleg nagy változás megy végbe a közös munka hatására – rácsodálkoznak a színekre, a ruhák fazonjára, és miután felfedezték azokat, megnő az önbizalmuk. És úgy érzem, hogy itthon sok 50-60 év közötti nőnek is problémát jelent az öltözködés, nem merik hordani azokat a dolgokat, amik jól állnának nekik és ezzel rendszerint sokkal idősebbnek tüntetik fel magukat, úgyhogy szívesen dolgoznék több idősebb hölggyel is.
FF: - Az emberek ízlését 30-40 éves korukban már nehéz formálni, később talán még annál is nehezebb. Mennyire érzed, hogy megfogadják a tanácsaidat azok, akikkel dolgozol?
Sz.N.: - Néha minden jó szándékod ellenére sem sikerül lebeszélni embereket előnytelen ruhákról, mert tetszik nekik, hiába nem áll jól nekik és ugyanez persze fordítva is igaz. Tudod, hogy valakin jól állna, mondjuk egy pink kabát, de utálja a pinket és sose fogod rábeszélni. Más kérdés, hogy ha például valaki kinéz egy inget, ami 40 ezer forintba kerül és két hónapig spórolt rá, én pedig látom, hogy semmi különöset nem tud, és máshol be tudjuk szerezni sokkal olcsóbban, akkor mindent megteszek, hogy lebeszéljem az ügyfelet. Az a célom a munkámmal, hogy az embereknek megmutassam, hogy mi áll jól nekik, hol szerezhetik be a ruháikat a legjobb áron és merjenek kísérletezni a vásárláskor - ismerjék fel a lehetőségeiket és esetlegesen a korlátaikat is.
FF: - Mennyit szoktak nagyságrendileg költeni az emberek, mikor vásárolni mentek?
Sz.N.: - Az a tapasztalatom, hogy általában olyan 100-150 ezer forintot költenek, ez persze egy-két szezonnyi ruhát jelent, őszi-télit vagy tavaszi-nyárit. Változó, hogy ebből mennyi ruha jön ki, nyilván meghatározza, hogy hova megyünk vásárolni. Egy turkálóban mondjuk, ahol 2000 Ft az átlag darabár, ott sokkal többet lehet vásárolni, míg egy H&M-ben, az átlag darabár 6 ezer forintos, itt ugyanebből az összegből már harmadannyi ruhához jutsz. De van olyan is, akivel egy darabért adunk ki 10-20 ezer Ft-ot, így könnyen el lehet költeni egy nap alatt akár 5-600 000 Ft-ot is.
FF: - Hogy szoktál levezetni egy egész napos munka után?
Sz.N.: - Nekem egy egész napos munka általában 9-10 óra folyamatos mászkálást jelent, ami azért megvisel a nap végére, akármennyire is szeretem - ezért is érdekes, hogy a kikapcsolódást tulajdonképpen ugyanaz jelenti nekem, ami a munkám. Ha hazaértem este és minden e-mailre válaszoltam, megnézek még egy pár stílus vagy divat témájú videót, cikkeket olvasok, frissítem az úgymond „céges” facebook oldalam és próbálom az energiáimat helyrebillenteni. Hétvégén pedig, vagy ha nem dolgozom, elmegyek vásárolni a családommal vagy egyszerűen csak magamnak. Ezért is mondom mindig, hogy a munkám a hobbim.
FF: - És mik a terveid a jövőre nézve? Tévés karrier és hasonlók?
Sz.N.: - Egyelőre nem tervezek tévés karriert, de ki tudja, mit hoz az élet - csak publicitást és pletykamagazin címlapokat nem szeretnék magamról - nevet. - A múltkor is mentem az utcán és arra gondoltam, remélem, most senki ismerőssel nem találkozom, mert el se hinnék, hogy stylist vagyok. Ha a tévében szerepelnék, esélyem se lenne megúszni az ilyeneket – nevet. - Inkább más területen próbálom ki magam. Elkezdtem céges előadásokat, stílustréningeket tartani, amiről úgy vettem észre, hogy nagyon hasznosnak bizonyulnak. Ezzel kicsit változatosabb is lesz a megszokott személyi stylist munka, és néha persze elvállalok fotós és tévés styling munkákat is, portréfotózásokat, céges image fotózásokat.
FF: - Pozitívan állsz az előtted álló időszak elébe? Sok ügyfélre számítasz?
Sz.N.: - Abszolút pozitív vagyok, máshogy nem is érdemes élni.
A Slow Design kifejezés egy évtizede honosodott meg a szakmai köztudatban; elsősorban egy demokratikus és holisztikus tervezői magatartást takar, olyan felelős és tudatos tervezői gyakorlatot, amely a tárgyak teljes életciklusával számolva a design hosszú távú hatásaira koncentrál, hisz a fenntartható fejlődésben, a regionalizmusban, a kulturális sokszínűségben, a lokális értékekben és az egyediségben. (forrás: Design Hét sajtóközlemény)
Cseh Évivel, a CSEEVA márka tervezőjével beszélgettünk, azonban a fő téma most nem az egyébként aktuálisnak számító tavaszi/nyári kollekció volt, hanem egy új kezdeményezés, amit Gácsi Georginával és Szabó Johannával együtt indítottak útjára pár hónappal ezelőtt.
Ezt a ruhadarabot tudni kell viselni, nem mindegy hogyan mozgunk benne. Leginkább egy vámpír eleganciájával és hidegségével… Semmi kapkodás vagy hirtelen mozdulat, mert akkor szétesik a varázs. Garantált a hipnotikus megjelenés egy kis gésa jelleggel ötvözve. Aki ezt a különlegességet választja igazi kuriózum lesz minden társasági eseményen és ne ijedjen meg, ha nem merik megszólítani!
